2014. augusztus 3., vasárnap

- 1. fejezet -


Drága-drága Olvasóim! Boldogan vettem észre, hogy gyarapodott a mi kis családunk, már 28-an követik figyelemmel az írásomat, ami borzasztóan jól esett, köszönöm. <3 Már több mint 6,000 oldalmegjelenítés volt és sokan írtatok nekem kommentet, amivel boldoggá tettetek! Sajnálom, hogy nem hoztam olyan hamar, mint ahogy ígértem és reméltem, de több akadálya is volt. Viszont most itt vagyok, szerintem ez a lényeg, előre nem tudom megmondani, mikor jön folytatása. Van még egy jó hírem, mégpedig az, hogy kész lett a szereplős képek, amiket megtekinthettek: ITT Na de nem is húznám tovább az időt, jó olvasást!

Pippa

"Aki félelemmel él, az csak félig él."




    Óvatosan, nesztelenül megközelítettem a házat, a sötétség vastag burokként vett körül így láthatatlannak éreztem magam, és egy rövid pillanatig biztonságba is. Mikor már csak egy karnyújtásnyira voltam a fehérre mázolt faltól, hangos kiabálást hallottam, mire elfutottam, mint egy ijedt kis nyúl. Ez mégsem volt bölcs terv.
       Miközben szaporán szedtem a lépteimet igyekeztem észérvekkel meggyőzni magamat, hogy az előző tettem nem volt butaság. Hogy találni fogok egy másik menedéket. Amúgy is – nyugtattam magamat -, ez túl közel lett volna hozzá. Sajgó fejjel, fáradt lábakkal és dideregve nem a legkönnyebb sétálni.  Egy fájdalmas sóhaj hagyta el a számat, ami rögtön meg is látszódott a fagyos levegőben, rettenetesen hideg volt.  A ruhám vékony anyagán könnyen átment az erősen tomboló fuvallat. Próbáltam kicsit jobban körülnézni, az égbolt kékje olyan sötét volt, akár a szemem, tehát semmit sem láttam. Dühösen toltam el az utamba kerülő faágat, amibe ügyesen belementem és folytattam az utamat. Egy idő után a lábaim már önálló életre keltek és kitartóan haladtak a vastag hótakarón.
       Több órányi kétségbeesett gyaloglás után – idő közben meglankadtam, hiába menekültem, a fáradtság igencsak erőt vett rajtam – végre valahára egy újabb házat láttam meg fákkal körülvéve. Hála Istennek, már nem bírtam volna tovább. Vegyes érzelmekkel tele indultam el, megkerültem a hajlékot, amikor hirtelen megpillantottam valakit az ajtó előtt ücsörögni, maga a látványára a szívem kihagyott egy ütemet, azt se tudtam mit tegyek, tanácstalan voltam. Vajon ő is észrevett engem? Merült fel bennem rögtön ez a kérdés. Halkan vonuljak vissza ismét vagy csak menjek oda? A gyáva énem az elsőre szavazott, nem hagyhattam nyerni. Nagyot nyeltem és elindultam az ismeretlen személy felé. Ahogy közelebb értem megkönnyebbültem, mert egy idős úr volt az idegen.
-          Jó estét! – szólaltam meg félénken. Az ujjaimat tördeltem várva az elutasítást, mert olyan ember vagyok, aki mindig a legrosszabbra készül fel. Biztos válaszra sem fog méltatni. Amúgy is, hogy nézek ki? A fejemre már valószínűleg rászáradt a vér, koszos a ruhám és csapzott a hajam, emiatt megbízhatatlannak tűnhetek. Reménytelen maga a helyzetem és én magam is menthetetlen vagyok. Minden várakozásomat felül múlva megszólalt.
-           Magának is ifjú hölgy! Mit keres ön idekint ilyen kései órában? – érdeklődött mély hangján. Nagy mogyoróbarna szemeivel vizsgálgatott, mégsem éreztem kellemetlenül magamat, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva elfogott a nyugalom.
-          Eltévedtem és – mit is mondhatnék neki? Bíztatóan nézett rám és bólintott a fejével, amit hosszabb ősz hajtincsek fedtek, hogy folytassam. – fázom.
-          Látom, dermesztően hideg ez a téli este, annyi szent. Az ott vér az fejeden kedvesem?
-          Igen.
-          Várjon meg itt kérem – mutatott balra –, se perc és jövök.
-          Mit akar? Összezavarodtam. Unalmamban a ruhámat fogtam és gyürködtem össze, valamivel el kellett foglalni magamat. Pár perc múlva tényleg megjelent egy vastagabb szőrmével, amit figyelmesen rám terített. Jó érzés fogott el, mert melegség járt át a testemen, végre.
-          Köszönöm szépen – motyogtam gyermeki zavaromban.
-          Nem tesz semmit, sajnos a sebeddel én nem tudok semmit sem kezdeni – felelte sajnálkozva – talán majd a feleségem. Van hova menned?
-          Nincs – néztem kínosan a földre.
-          Ha a feleségem beleegyezik, semmi akadálya sincs, hogy itt maradj – jelentette ki. Olyan kedves volt, alig tudtam elhinni. Ráncos arca jóságot sugárzott, érdesebb kezével megfogta a hátamat, kinyitotta az ajtót és behívott. Tétován álltam ott, hogy menjek, vagy sem mert akár bajom is történhet ott. Végül a fáradtság erőt vett rajtam és megadtam magamat, elindultam.
       Amikor bementem rögtön megpillantottam egy idős hölgyet az asztalnál ülve, gondolom a felesége. Éppen varrt, majd a zajra felnézett és találkozott a tekintetünk. Nem mosolygott, csak szúrósan pislogott, majd folytatta a munkáját. Nem kedvel, éreztem rögtön. Érthető, megzavartam őket, teher vagyok. Az idős úr odament hozzá, míg én ügyefogyottan ácsorogtam előtte, rajtam a vastag szőrmével. Hátulról megsimogatta a felesége hátát, aki erre még csak el sem mosolyodott. Kemény asszonynak tűnt. Végül leült mellé és elkezdtek suttogva beszélgetni, minden bizonnyal rólam. Addig én elfordultam és az ablakon át néztem, ahogy milliónyi hópehely hullik az égből. Kicsit elvesztem bennük. A fülem azért nyitva tartottam és meghallottam foszlányokat a beszélgetésükből.
Nem, nem akarom. Miért kellene? … a szomszédok, mit gondolnának? És végül pedig: maradjon hát.


5 megjegyzés:

  1. Pippa!

    Nagyon örültem az új részednek és izgatottan olvastam soraidat. Bár ismerős a történet mégis más. Azt kell hogy mondjam érdemes volt újrakezdeni. Nagyon tetszik! És látva a szereplőket - ami nagyon profin van megcsinálva - teljesen lázba hoztak. Vajon mi lesz még itt?
    Nagyon várom a folytatást! És őszintén mondom, hogy tehetséges vagy!

    Bianka <3

    VálaszTörlés
  2. Drága Pippám!
    Hmm, ismerős történések, mégis minden olyan más. Sokkal szebb, sokkal kidolgozottabb, pedig már ez első verzióval sem voltak problémáim. Amikor Fallon elfutott az első háztól, felvont szemöldökökkel olvastam tovább. Azt hittem, hogy minden teljesen más lesz és mégsem így talál rá az idős házaspár otthonára. Végül mégis így lett, és bár a nőt még mindig nem kedvelem, a férje imádni való.
    Izgatottan várom a folytatást!
    Millio puszi és szeretlek <333 Xx

    VálaszTörlés
  3. Drága Pippa!

    Nagyon érdekes lett ez a rész, annak ellenére, hogy már nagyjából tudjuk mi lesz, mégis érdeklődve várom a folytatást! Szépek a leírásaid és rengeteget fejlődtél! Kíváncsi vagyok, milyen akadályok elé fogod állîtani Fallon-t!

    xxAlexis

    VálaszTörlés
  4. Drága Pippa!

    Ne haragudj, hogy csak most írok, de eddig egyszerűen nem volt időm elülni és elolvasni a következő fejezeted, de ma megtettem. Meg kell mondjam nagyon jó volt ez a rész. Szimpatikus az öreg házaspár, még a nő is, mert minden ember életében van valami, ami megkeményíti, gondolom ő sem lehetett másképpen. A férje meg egyszerűen imádni való, de komolyan. Először azt hittem, hogy megzabálom, de azért azt még sem.
    Mindenesetre nagyon várom a történet folytatását. Remélem, hogy sietsz vele.

    Ölel;
    Lucy

    VálaszTörlés
  5. Kedves Pippám! (Remélem nem zavar, ha így nevezlek:))

    Kérlek bocsáss meg, hogy ilyen megkésve írok Neked!
    Nagyon szeretem a blogod, olyan különleges és gyönyörű❤
    Már eleve az alapsztori megfogott, hát még ahogy tetézed itt a dolgokat!
    Nagyon boldog vagyok hogy olvashatom az írásodat!

    Izgatottan várom a folytatást!❤

    Szeretettel,
    Tara
    ❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés